Sosem tudtam azt, hogy igazán mi a szerelem. Miért? Ez jó kérdés. Talán mert sokat kaptam fiatalabb koromban, és nem viszonoztam. Aztán sejteni kezdtem, de tudni talán még most sem tudom. Vannak elképzeléseim, és talán éreztem is, de nem tudom. Aztán sokszor hittem azt, tudom mi a szerelem. 

Érzem, hogy mi a szerelmi bánat. De a szerelmet mindig a bánatbó ismerem meg. Amikor elvesztem azt, aki a legfontosabb. Akit szeretek mindig bántom lelkileg. Ez pedig több mint szomorú. De az élet ilyen, amit vetünk, azt aratjuk. 

Életem első nagy szerelme két hétig tartott egy táborban. Talán akkor éreztem valamit. Amit mások úgy irnak le, hogy lepkék a hasban, vagy éppen a föld felett fél méterrel. Ezt azóta is éereztem, párszor, főleg a jelenlegi feleségemnél. De egyébként mindig azt éreztem, ha kicsit is elengedtem magamaban a szerelmet, hogy azonnal visszahúzom magamat. 

Na ezért tartok itt ahol. Akinek volt már olyan gyötrő szerelmi bánata, hogy 10 év alatt 3 nagyon jó és tartalmas kapcsolatot sikerült szétvernie, tönkretennie. 

De azt hiszem, most felnőttem. A jelenlegiért az utolsó leheletemig küzdök. Nem adom fel. 

A küzdelem, hogy vissza nyerjem azt a bizalmat, amit szétvertem. Most ezt teszem. Ez a szerelem? Ennyi gyötrődés? Megéri? Kétségkivül.