Hűtlenség. Érdekes fogalom. Mindenkinek mást jelent. Mit takar a szó? Én azt hiszem az vagyok. Nagyon is. De sokszor a magam számára sem világos, hogy mit jelent a hűség, és mikortól csalok meg valakit. Nekem alapvetően azt jelenti, hogy csak az az egyetlen személyfontos számomra, és más nem férhet közel hozzám. De a gondolat, az gondolat marad. Ebben az esetben viszont nem vagyok hűtlen? Vagy ha egy szimpatikus partnerrel lefekszem, de érzelmi szinten nem történik semmi további. Ez esetben? Én hűséges típus vagyok, de ez esetben nem tudok megfelelő válaszokat adni magamnak sem. A hűség csak önámítás? Vagy csak egy üres frázis? Elég zavaros számomra. A világ tele van képmutatással, és hazugsággal, mégis mindenki az alapértékek betartásáról beszél. Azaz család, szeretet, hűség. De igazából mennyien tartják ezt be? Én nem lépek félre, mert számomra nem nehéz megállni a kísértést. De a szó igazi értelme mi lehet? Vajon amikor ezt a szót, és a mögöttes tartalmat megalkották, gondoltak arra, hogy ez mennyire tartható, és elvárható? Meddig tart a határ, és hol lépem át? Nem érzem magamat képmutatónak, mert tudom, hogy mit miért teszek, és nem csak beszélek, és közben nem tartom be amit mondok. Azaz igyekszem bort inni, és bort prédikálni, nem pedig vizet. Én is emberből vagyok, és sokszor nehéz a mai információs tengerben megállni a kísértést, és kitartani az elvek mellett. De azt hiszem, ez mindenkinek a saját lelkére van bízva. Vagyis mi fér bele az ember tisztességébe, becsületébe. Úgy érzem, ha már valakiben megingott a hűség, és úgy érzi, hogy a másikkal nem tud őszinte lenni, és ellenállni a kísértésnek, jobb ha a kapcsolat lezárul. Mert ha már nincs hűség, nincs szerelem, és ha nincs szerelem, nincs semmi, ami egy kapcsolat alapja. Korrektebb,

ha tovább lépünk, bármennyire is fáj.

Vagy a szerelem átalakul egy hatalmas szeretetté, és egy hatalmas kapoccsá, ami erősebb, mint a lánc. De gyengébb, mint a cérna. Vigyázzunk rá. A szerelem és a hűség egy fáklya a sötétségben. Ha kialszik, nem tudunk tájékozódni az élet tengerén, mert a biztonságos kikötő helyett, csak a tenger marad a maga szeszélyeivel, és erejével. De hűtlenek vagyunk akkor is, ha már nem akarjuk annak a kikötőnek a biztonságát, de nem hagyjuk el, mert jobb, mint a tenger veszélyei, és a láthatatlan kihívások romantikája. Vagy féltjük a saját hajónkat, és hazudunk. Mindenkinek. A kikötőnek, és a hajónak is. Jó ez így? Szerintem nem. Én azt szoktam mondani, hogy az ezer mérföldes út is csak egy lépéssel kezdődött.

De Martin Luther King mondta egyszer, hogy nem kell tudnod hány lépcsőfok vár Rád, Te csak tedd meg az első lépést, ne félj, csak lépj egyet előre.

Mi ez, ha nem egy valódi útmutatás. Miért félünk annyira a jövőtől? Mert nem tudjuk? És? Ha a nagy felfedezők és kutatók megálltak volna, mert nem látják előre a jövőt, akkor ma is barlangban laknánk, és még folytathatnám. De szerencsére nem álltak meg. Akkor? Én is teszem a magam lépéseit, én sem látom a dolgokat jobban, vagy a jövőt, de megyek azon az úton, amit elterveztem. Mert megállni nem lehet. Aki megáll, az elveszett. A jövő elkezdődött, és nem vár senkire, de részei vagyunk. Ez igaz a hűségre is. Ha nem megy már, minek energiát pazarolni abba, ami csak nyeli, de nincs látszata? Mert sok olyan kapocs van, amit el kellene vágni? Egy van. De az már elszakadt. A többi csak kifogás, és magyarázkodás. Lépj, mert ha nem Te, megteszi más, és az jobban fáj.

A sors vagy élet legnagyobb ajándéka, és a legnagyobb átka a hűség. De ha betartjuk, akkor a lelkünk megmarad tisztábban. Ez is valami. Ebben a rohanó és érdektelen világban, ahol a klasszikus értékek semmit nem érnek, és az emberek agyát mindennap kimossák a média szemetével, ahol a félelem az úr, és a rettegés. Mert a rettegés és a félelem hatalom. Aki birtokolja, azé minden. Én nem nézek tv-t, és nem hallgatok rádiót, nem olvasom el az újságok híreit, csak a számomra érdekes dolgokat. Nem félek, és nem aggódom. A gondjaimon úrrá leszek. A világ megy tovább, de a lelkem itt marad. Én vigyázok rá. És Te?