Magány. Érdekes dolog. Mikor magányos egy ember? Amikor egyedül van? Vagy amikor a lelkében érzi egyedül magát? Szerintem sosem vagyunk egyedül. Talán a magányról egy jó gondolata van Csernus dokinak. Szerinte nem az a magányos, aki egyedül van, mert aki például, elmegy egyedül nyaralni, az egy nyaraláskor is fog találni rengeteg új ismerőst, barátokat. Azaz máris nincs egyedül, de aki retteg attól, hogy egyedül marad, az magányos és az is marad. Nehéz ebben igazságot tenni. Sosem érzem magamat egyedül, persze sokszor éreztem magamat magányosnak, de ez lehet, hogy azért volt így, mert nem akartam látni azt, amit kellett volna. Rájöttem, hogy nyitott szemmel és nyitott szívvel kell járni a világban. Mindent meg kell látni, hogy tapasztalattá lehessen alakítani. Én itt Angliában annyi mindent tapasztaltam, és még fogok is jó párat szerezni, rengeteg élményt szereztem, és úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet. 

Magány? Nem valami félelmetes szörny, és nem is valami lidérc. Egyszerűen egy érzés, egy állapot. Régen én is féltem tőle. Ma már nem. Megtanultam elfogadni, és megtanultam kezelni. Már nem is vagyok magányos. Sokszor vagyok egyedül, de nem magányosan. Szeretek kijárni esténként a szomszédos parkban netezni, és olyankor teljesen egyedül vagyok, és ez jó érzéssel tölt el. Ülök a padon egyedül, csendes magányban, de a szívemben nem érzem magamat így. Ott béke honol, és szeretet. Mert ha nem szeretem magamat, hogyan szerethetek másokat? Szeretem az ilyen esti pillanatokat, és csendes órákat. Aztán persze hiányzik a pörgés, és a jó társaság. Na meg persze a bulizás. De úgy érzem, hogy az életem jól alakul. Ezért nem tudok magányos lenni.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy én is társas lény vagyok, és szükségem van társra.

Nem azért mert a magánytól vagy attól félek, egyedül vagyok, hanem, mert jó dolog egy olyan emberrel beszélgetni, vagy összebújni, aki a társunk. Nem függeni tőle, csak egyenrangú partnerként elfogadva, és úgy is kezelve. Ha borul az egyensúly, akkor el kell menni, mert sem az uralkodás, sem a szolgai alázat nem való egy kapcsolatba. Csak az őszinte és egyenrangú felek képesek egymást segíteni, és támogatni. Én is többször voltam elnyomó, és többször elnyomott egy kapcsolatban. Egyik sem jó. Az egyensúlyt nem csak megtanulni és alkalmazni kell, de folyamatosan figyelni, és beavatkozni, ha szükséges. Én most egyensúlyban vagyok, és kezdek visszatérni önmagamba. Kell az önvizsgálat, mert a nélkül nem megy. Ha nem nézek szembe a saját hibáimmal, és a saját félelmeimmel, akkor ki teszi ezt meg? Jobb egy idegentől hallani minden hibánkat? Sokszor kell, mert jó ha egy kívülálló elfogulatlanul nyilatkozik rólunk. Még ha fáj is az igazság. Mert kell a kritika. A kritika mindig tartalmaz hasznos információt rólunk. Még ha sértőnek találjuk, vagy brutálisan őszinte. A lényeg nem az, hogy megsértődjünk, hanem elgondolkozzunk, és megfogadjuk a benne rejlő hasznos információkat. A változás pedig több mint döntés kérdése. Nem elég végig gondolni, hanem tenni is kell. Én teszem, és változom. Tudom hová tartok, és megyek előre. Aki megáll, az elveszett.